Menjünk jetit vadászni ! Elsõ rész
(intermagyar mese)

Egyszer, mikor még a Rockesztáni Öttornyú Swaábthörök Össznépi Királyságban a díszpolgárok vakító és fülsiketítõ tûzijátékokkal büntették a valódi polgárokat – ami azért érdekes, mivel akkoriban már tudniuk kellett volna, hogy a tûzijáték jobban pusztítja az agysejteket, mint a csavarlazító, és a polgárok családjaikkal rendszeresen eljártak ezekre a tömegbutításokra – innen erednek a tûzbuta, a túl sok fényt kapott, vagy a tátog, mint bubu a szecskán kifejezéseink –, élt egy szõke legény. Élt több is, de õt így is hívták: a Szõke Legény. Volt neki rendes neve is, de annak ellenére, hogy mindenki a rendes nevén szólította, és tulajdonképpen nem sokan tudták róla, hogy õ a legendás Szõke Legény, mégis, hogy-hogy nem, Szõke Legény néven lett híres. Ez a Szõke Legény egy mindig vidám, pozitív srác volt, legalábbis mindenki annak látta, mivel állandóan hunyorogva, fogát villogtatva közlekedett, így mindig megnyerõ benyomással volt az emberekre.
Egy napon a szokásos délutáni tsipszrágcsálás közben elgondolkozott az életén. Volt ez így néha. Nem annyira gyakran, mert általában mindig – így tsipszrágcsálás közben is – valami jaffa zene hömpölygött a fejében, vagy elképzelte, ahogy egy rock koncerten ül a Billentyû kultúr(sic!)kocsmában, egy Marshall erõsítõn, miközben egy heveder nélküli elektromos(!) gitárt(?) penget, amint az érthetetlen módon az ölében fekszik. Általában mindig ilyen hangok és képek mentek a fejében. De néha nem. Most is, mint néha, eszébe jutott valami sokkal komolyabb dolog, még a rock'n'roll-nál is sokkal komolyabb: a Jetivadászat. Rég elmúltak már azok az idõk, mikor Pók a Zalán és Szityó cimborájával jetikre vadásztak. Mindennap történt valami. Délben fölkeltek, borozgattak, aztán kimentek sétálni az utcára. Kiültek egy kocsma teraszára, borozgattak, közben nézték a lányokat, és autókról beszélgettek. Aztán hazamentek, borozgattak, utána, mikor már esteledett, elmentek bulizni. Ott is borozgattak, közben beszélgettek a lányokkal, és táncoltak velük. Hajnalban hazamentek, délben pedig megint kezdõdött a nap. Amikor meg nem így telt a napjuk, akkor pedig jetire vadásztak. – Hej, tsuda napok voltak azok, bizony ám! – ropogtatott magában. Eszébe jutott Szityó egyik érzelmi kitörése egy ilyen délutáni borozgatás során.
– Soma, én így szeretnék élni! Õ meg válaszolt neki: – De hiszen így élünk. És ez így is volt, de. Már nints ez így – gondolta, s miközben enyhén megrázta a fejét, a tsipsz egy pillanatra megállt a szájában. Szityó járta az országot, cigarettapapírral házalt, és Pók a Zalán cimborája is egyre kevesebbet ért rá. – Ó, azok a makulátlan megakirály jetivadászatok! - rágcsált tovább csukott szájjal, s szemével sem hunyorgott már.

Folytassuk?